Pincéről


Budajenő Fő utcájában, az ófaluban található egy gyönyörű gazdasági udvar.

Ennek a sarkában húzódik meg szerényen ez a présház és a pince, ami annyi generációnak okozott már örömöt. Túlélt háborúkat, világválságokat, mégsem csorbult szépsége. A sváb világban a földművelés, állattartás, a szőlő nagy szerepet játszott. A szőlőterületek nagy része Budajenőn az erdő alatt húzódott, ebből a termésből lett tele minden évben a pince. Az 1860-as években már állnia kellett a présháznak, erről tanúskodik a présházban álló bálványos prés márványlapján a felirat.


Nem építettek a „régiek” semmit ok nélkül, mindennek funkciója volt. A présház padlását medenceszerűen betonozták ki, itt tartották a gabonát.  A svábság Budajenőn ezt „hovapon”-nak,  - a németesek kedvéért „Hafenboden”-  nevezte. Télen ez a szétterített gabona szigetelésként is szolgált, ha a megfáradt parasztember esetleg kártyázni ült le egy végigdolgozott nap végén.


Természetesen a présházban kapott helyet a cementhordó is, amiben a „meszes tojást” tartották.
A pincesípon leérve a hordók mészkőből faragott csántérköveken kaptak helyet, a boltívet terméskövekkel rakták ki mesteremberek nagy gondossággal.


Az építészek az utókorra is gondoltak a tervezéskor. A pincében ugyanis – szerencsére – nincs a mobiltelefonoknak térereje. De az ember, ha bemegy egy pincébe, ne is a telefonját nézegesse, hanem inkább az Öregek munkájában gyönyörködjön egy percre.
Amikor a pincét magunkra kezdtük formálni, a legfontosabb gondolat az volt, hogy megőrizve az értékeket újítsunk, így a lehető legkevesebbet alakítottunk rajta. A présház téglaburkolatot kapott, a pincében pedig a palackos borok számára alakítottunk ki egy tárolót, szintén téglából.


Szerintünk a legfontosabb, hogy egy pincét örököltünk, erre kell vigyáznunk és átadnunk egy következő generációnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése