2013. augusztus 28., szerda

Érdemes Hegykőre menni

Egyrészt azért, mert a Fertő-tó környéke annyira szép, hogy azt legalább egyszer látni kell. Lehet bicajozni, hajózni, gyalogolni, autózni, de még gőzmozdonyos kisvasutazni is.

Az előző két évben Hidegségben töltöttünk így augusztusban 2-3 napot, de tavaly teljesen véletlen pont úgy jött ki az időpont, hogy akkor volt Hegykőn a borok utcája. Idén már tudatosan így készültünk, és arra az időpontra foglaltunk magunknak szállást, amikorra a rendezvény esett. Persze most ésszel, mert hiába szeretjük azt a jó kis családi panziót Hidegségben, azért jól befröccsözve, éjfél körül nem esik olyan jól két faluval odébb gyalogolni, biciklizni meg ugye nem illik.
Bringák tehát itthon maradtak (éljen a sportos életmód), panzió a rendezvény szomszédjában, két fröccsözős napot terveztünk (be is tartottuk), az elsőt ketten, a másodikat már soproni ismerősökkel.

A borok most is nagyon jók voltak, erről nem is kell többet mesélni, hanem oda kell menni megkóstolni. Viszont ami hihetetlen élmény volt, hogy olyan koncerteket szerveztek idén, amiről kár lett volna lemaradni.
Mindkét nap meghallgattuk a Lay Down zenekart, őket bármikor bármeddig lehetett volna hallgatni, annyira jók voltak, és második nap volt egy érdekes formáció, a Fourtissimo, ami négy testvérből áll, akik mind rezesek (elmesélték, apuka rezes tanár, innen jött az ötlet). A harsonásuk világversenyt nyert, a zenekar Prima Primissima díjas, baromi jól fújtak, mégis az a nagyon gépi alap, amire fújtak, egy kicsit furává tette az egészet. Ez csak az én véleményem, meg kell őket hallgatni, mert egyébként tényleg vérprofik.

A délutánokon még laza volt létszám, de estére olyan tömeg gyűlt össze, hogy egész nagy partihangulat kerekedett. Természetesen nekünk is megvolt a megfelelő hangulat, még táncoltunk is, pedig latin est volt :)

Ahogy az előző két évben, idén is Fertőrákoson kezdtünk egy laza ebéddel és egy relaxációs hajókázással:



A délutáni első fröccs idén nem rozé, hanem fehér volt:


Estére már jól éreztük magunkat :)


Másnap kellett egy kis rehab, de azután elmentünk Nagycenkre, ott a kastélyban kipihentük magunkat, kifelé menet viszont fagyizni akartunk, és akkor megláttuk, hogy van kisvonat... Na a vonatról annyit, hogy én azt nem. Nagyon nem. Ami másnak a repülő, az nekem a vonat. De hős voltam, felszálltam, kicsit meghaltam, de megcsináltam. 


A nagy ijedtségre úgy megéheztünk, hogy mindjárt átmentünk Deutschkreutz-ba egyet ebédelni, ami nem lehetett más, mint egy jó kis rántott hús. Természetesen kis adag, mert a nagy az valami embertelen mennyiség. A kicsivel sem volt egyszerű elbánni. Utána egy jó desszertválogatás, ami hiába volt egyszemélyes, mi két villát kértünk, amit jól tettünk, mert akkora tányérral kaptunk, mint egy ping-pong asztal.





Csoda, hogy ezek után még nem pihentük ki magunkat?


2013. augusztus 7., szerda

Erdélyi túra

A nagy pincefelújítás egyben azt is jelenti, hogy a blogolással töltött időt sajnos meg kell egy kicsit kurtítanunk, ezért most úgy csinálunk, mint a tinik. Hogy minél gyorsabban meg tudjuk osztani a legfontosabb eseményeket, a facebook-on jelentkezünk majd, és amint visszaállt a rend, kész a szüret, folytatjuk itt is a beszámolót.

Addig is olvassatok bennünket a facebook oldalunkon! És nézzétek, milyen tutin haladunk a korral, itt van egy QR-kód az okostelefonosoknak is, közvetlenül a Reisner pince oldalához. Na milyen? :)

qr-kod

A poszt címében emlegetett erdélyi túránkról itt van egy kis ízelítő, de a facebook-on már ott vár egy egész album mindenkit.